Két al-Kaida terroristát is kinevelt a megtámadott új-zélandi mecset - a média próbálja eltussolni az ügyet


Két al-Kaida terroristát is kinevelt az egyik megtámadott új-zélandi mecset. Az iszlámra áttért új-zélandiak ugyanahhoz az al-Kaida terrorcsoporthoz csatlakoztak Jemenben, amelyik kiképezte a Charlie Hebdo-ban történt mészárlást elkövető Saïd Kouachi-t. Ráadásul a nem túl nagy taglétszámú mecsetben „egy vendég-előadó Indonéziából az erőszakos dzsihádról beszélt, és sokan osztották a nézeteit.” Az új-zélandi média teljes eltussoló üzemmódban van, az egyik lap még a saját korábbi cikkét is törölte a mecset elleni merénylet után. Milo és egy ausztrál szenátor is hozzászólt.


Milo Facebook-posztja

A christchurch-i Al Noor mecset, amely ellen Brenton Tarrant támadást intézett, legalább két terroristát termelt ki egy nagyon kis gyülekezetből: az al-Kaida felvette soraiba Daryl Jones-t, akit egy dróntámadásban öltek meg, valamint Christopher Havard-ot is. A fiúk szülei azt mondják, hogy az Al Noor szélsőséges prédikátorai radikalizálták a fiaikat. A fiúk Jemenben voltak azokkal a srácokkal, akik a Charlie Hebdo gyilkosait kiképezték. A Stuff.co.nz 2014-es története (amit éppen most töröltek le az internetről) idéz egy mecset-tagot, aki azt mondta: „Egy vendég-előadó Indonéziából az erőszakos dzsihádról beszélt, és sokan osztották a nézeteit.” Három kérdés: Hány hírt olvastál, amiben benne voltak ezek a részletek? Ha már korábban tudtad volna, hogy ez a mecset terroristagyár, az változtatott volna-e az érzéseiden a hírekkel kapcsolatban? Végezetül, hogy érzed magad, amikor megtudod, hogy a média nem csak, hogy figyelmen kívül hagyja ezeket a tényeket, hanem még riportokat is törölt ki az elmúlt 24 órában, hogy elrejtse őket?"

KJH

Fraser Anning ausztrál szenátor posztja

gfh

kjh

KÉREM, OSSZÁK, AHOL CSAK TUDJÁK! A média eltussolja a TÉNYT, hogy, a christchurch-i Al Noor mecset két ISZLÁM TERRORISTÁT termelt ki, akik kiképezték a Charlie Hebdo gyilkosait.

Iratkozzanak fel az e-mail listámra a www.fraseranning.com.au  oldalon!
Egy új-zélandi lap, amelyben mindez néhány évvel ezelőtt megjelent, most kitörölte a saját cikkét, de szerencsére az alábbi linken archiválva lett. 

A média megpróbál mindent eltitkolni. 

https://web.archive.org/web/20140727140346/www.stuff.co.nz/world/middle-east/10310496/A-Kiwi-lads-death-by-drone

És itt is van egy cikk: https://www.newshub.co.nz/nznews/christchurch-mosque-linked-to-alqaida-suspect-2014060417 "

KJH

Összefoglaló: a christchurch-i mecset két tagja csatlakozott az al-Kaidához

Iszlámra áttért új-zélandiak 

04/06/2014 newshub.co.nz


2014-ben a helyi Newshub portál a következőket írta az 'Egy christchurch-i mecset összefüggésbe hozható az al-Kaida -gyanúsítottal' című cikkükben:

Egy christchurch-i mecsetet hoznak összefüggésbe egy Daryl Jones nevű új-zélandi al-Kaida-gyanúsított drónnal történő meggyilkolásával. Egy a Jones-szal együtt megölt ausztrál férfi szülei azt állítják, hogy fiukat Christchurch-ben tanították a radikális iszlámra; ott, ahol Jones-szal is találkozott. Christopher Havardot Jones-szal együtt egy amerikai drón ölte meg tavaly Jemenben. Szülei, Neill és Bronwyn Dowrick azt állítják, hogy fiuk nekik azt mondta, hogy először az addingtoni Al Noor mecsetben tanították a radikális iszlámra. Havard 2010-ben költözött Ausztráliából Új-Zélandra. Saleem Khattab néven emlékeznek rá a mecsetben. A dokumentumok azt mutatják, hogy „Havard és Nin John régóta az AFP [Ausztráliai Szövetségi Rendőrség] látókörében volt a jemeni al-Káidával kapcsolatos aktivitásuk miatt”. Jones-ról annyit tudni, hogy 31 éves volt, ausztrál-új-zélandi kettős állampolgár, és hogy a családja máig itt él. (magyar összefoglaló forrása)

Az al-Kaida videója Darryl Jones-ról, és Christopher Havardról:

dfh

A Charlie Hebdo - kapcsolat:

kjk

TVNZ, GUARDIAN, WIKIPEDIA1, WIKIPEDIA2, WEBARCHIVE

A christchurch-i Al Noor mecsetben iszlám ideológiai képzést kapott két férfi, Daryl Jones és Christopher Havard ugyanahhoz az al-Kaida terrorcsoporthoz ("al-Qaeda in the Arabian Peninsula") csatlakozott Jemenben, mint amelyik kiképezte a Charlie Hebdo-nál történt mészárlást elkövető Saïd Kouachi-t, majd méltatta a merényletet.

dfg gh

Lakemba mecset, no-go zóna


Daryl Jones járt a sydney-i Lakemba mecsetbe is, amelyről korábban a Dzsihádfigyelő is lehozott egy anyagot. Ez az a mecset, amelynek még a közelébe sem engedte a rendőrség Lauren Southern kanadai újságírónőt. Sőt, a hatóság még a környékről is kiutasította, mondván, hogy "a jelenléte a környéken a 'köznyugalom megzavarása', mert erőszakot provokálhat ELLENE."

"A jogállamiság ilyetén perverziója nagyon gyakorivá vált nyugaton, ahol az erőszakért való felelősség terhét az elkövető helyett egyre inkább az áldozatra hárítják a törvényszegő faja vagy vallása függvényében." - írja Southern esete kapcsán a  kanadai Rebel Media.kh


Dzsihádfigyelő   - az iszlám valós arca

www.dzsihadfigyelo.com 

https://www.facebook.com/Dzsihadfigyelo/

https://videa.hu/tagok/dzsihadfigyelo-2100918

https://bit.tube/Dzsihadfigyelo

https://www.bitchute.com/channel/dzsihadfigyelo/


Források:

https://web.archive.org/web/20140727140346/www.stuff.co.nz/world/middle-east/10310496/A-Kiwi-lads-death-by-drone

https://www.newshub.co.nz/nznews/christchurch-mosque-linked-to-alqaida-suspect-2014060417

https://www.infowars.com/christchurch-mosque-tied-to-terrorism-says-nz-newspaper/

https://www.theguardian.com/world/2016/apr/17/al-qaida-in-the-arabian-peninsula-video-said-to-show-australians-killed-by-drones

https://www.theguardian.com/world/2015/may/07/yemen-al-qaida-droke-strike-charlie-hebdo

https://en.wikipedia.org/wiki/Charlie_Hebdo_shooting

https://en.wikipedia.org/wiki/Al-Qaeda_in_the_Arabian_Peninsula

https://kuruc.info/r/9/196120/

https://www.facebook.com/myiannopoulos/photos/a.599546946849871/1390479324423292/?type=3

https://www.facebook.com/senatorfraseranning/posts/675856819496682

https://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/france/11330636/Terrorists-shouted-they-were-from-al-Qaeda-in-the-Yemen-before-Charlie-Hebdo-attack.html

https://sputniknews.com/asia/201903171073315161-milo-yiannopoulos-al-noor-mosque-radicalism-report/

https://dzsihadfigyelo.blogstar.hu/./pages/dzsihadfigyelo/contents/blog/70396/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?