A baloldal csont nélkül beveszi a Muszlim Testvériség terrorszervezet propagandáját


Egyiptomi újságíró kritizálta a dzsiháddal szemben toleráns Nyugatot. Hamed Abdel-Samad ex-muszlim újságíró úgy véli, hogy a baloldal azért támogatja a bevándorlókat, mert nem nyugatiak, és ők maguk „gyűlölnek mindent, ami nyugati”. Ebben nézeteik megegyeznek a Muszlim Testvériséggel. Ezért szerinte a baloldal mindent felzabál, amit a Muszlim Testvériség (terrorszervezet - szerk.) elad neki.  Erős érvek az iszlám bevándorlást ellenzőknek.

- MEMRI via Neokohn

A terrorista közli, hogy azért öl hitetleneket, mert ezt mondta neki Mohamed és Korán, és hogy meg kell tisztítania az országot a förtelemtől és bűntől. Sőt még idézi is a Korán verseit, hogy alátámassza álláspontját. A baloldaliak pedig azt mondják: »Nem, nem a vallása miatt tette, hanem mert kirekesztik. Mert a Nyugat áldozata volt. Mert a rasszizmus áldozata volt. Mert a gyarmatosítás áldozata volt. Biztos jelentkezett egy állásra, és elutasították a nyugatiak. Biztos megpróbált a társadalom részévé válni, és nem hagyták neki« ." - Hamed Abdel-Samad

A teljes cikket itt lehet elolvasni:

Egyiptomi újságíró kritizálta az iszlamizmussal szemben toleráns Nyugatot

Hamel Abdel-Samad egyiptomi újságíró szavait, melyeket Box of Islam nevű online műsorában mondott el március 25-én, a MEMRI TV fordította le. Az újságíró, aki fiatal korában a Muszlim Testvériség szimpatizánsa volt, majd ateistává - és a szélsőséges iszlám hangos kritikusává - vált, Box of Islam nevű internetes műsorában kelt ki az iszlámmal kapcsolatos liberális tévképzetekkel szemben.

https://dzsihadfigyelo.blogstar.hu/./pages/dzsihadfigyelo/contents/blog/70897/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?