Mohamed-karikatúrák: tévedés, hogy ha nem 'provokáljuk' a muszlimokat, akkor nem lesznek erőszakosak


A Mohamed-karikatúrák elítélése azt jelzi, hogy megadtuk magunkat, ezért még több iszlám követeléshez és erőszakhoz fog vezetni. A dzsihadistákat csak felbátorítja, ha megadjuk magunkat.

Részlet Robert Spencer cikkéből

"A Mohamed karikatúrák széles körű elítélése mögött az a téves feltételezés áll, hogy annak érdekében, hogy Amerikát összeegyeztethetővé tegyük az iszlámmal csak annyit kell tennünk, hogy egy apróságról lemondunk. A nem-muszlimoknak mindössze arról a jogukról kellene lemondaniuk, hogy Mohamedről rajzokat készítsenek és publikáljanak. És ez nyilván nem olyan nagy áldozat. Minek is ragaszkodnánk ahhoz, hogy értelmetlenül "provokáljunk”?

Ezzel a rózsaszínű kis elképzeléssel az a gond, hogy a dzsihádisták már „provokálódtak”.

A gyilkos dzsihádisták azok, akik Mohamed lerajzolását a szólásszabadság védelmének gyújtópontjává tették, nem pedig a Charlie Hebdo, Salman Rushdie vagy Pamela Geller. A dzsihadisták azok, akik úgy döntöttek, hogy nem-muszlimokat gyilkolnak meg, ha azok megsértik a vonatkozó vallási törvényeiket. És ezzel szükségszerűvé tették, hogy a szabad emberek kimutassák, hogy nem engedelmeskednek nekik. Ha engedünk annak a követelésnek, hogy behódoljunk ennek a saría-elvnek, akkor további követelések jönnek majd, további saría-elvek betartására.

(A videóhoz tartozó cikk: Így verték szét a muszlimok a szólásszabadságot Svédországban 2010-ben)

Amit még mindig túl sokan nem ismernek fel az az, hogy ez a vita valójában arról szól, hogy a szabad Nyugat kiáll-e a szólásszabadság mellett - ami a szabad társadalom alapja. Vagy pedig engedünk az erőszakos megfélemlítésnek és öncenzúrát alkalmazunk a fenyegetések hatására.

Ha most megadjuk magunkat, az csak újabb megfélemlítést és fenyegetéseket fog eredményezni. De úgy tűnik, ez senkit sem érdekel. Legalábbis egyelőre nem: mivel még nem mértek csapást rájuk azok az erőszakos erők, akiket felbátorítottak azzal, hogy megadták magukat."

https://dzsihadfigyelo.blogstar.hu/./pages/dzsihadfigyelo/contents/blog/99760/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?