A Kúria szerint nulla forintot ért, hogy egy magyar újságírónő fejére dzsihadisták vérdíjat tűztek ki


"A Kúria szerint Magyarországon nulla forintot ért, hogy László Petra fejére a világsajtót bejáró hecckampány miatt az iszlám terroristák fatvát és vérdíjat tűztek ki." - írja a Pesti TV.

A Blikk még az újságírónő lakóházát is megmutatta, aminek következtében Petrának férjével és két gyermekével el kellett költöznie és hosszú ideig bujkálnia. A dzsihád nem ismer határokat, és Magyarországon is vannak támogatói.

Viszont a fatvát nem 'terroristák', hanem képzett vallási vezetők mondják ki - a saría alapján, amely az iszlám doktrínára épül, azaz Mohamed életére és tanításaira valamint a Koránra. Ugyanis Mohamed a merénylet módszerét használta arra, hogy elbánjon  ellenfeleivel. Tehát a mai muszlim merénylők csupán a 'próféta' példáját követik.

Gaudi-Nagy és Füssy Angéla a Plebejus Polbeatben: László Petra ügye mutatta meg, hogy a Kúria brutálisan elfogult - VIDEÓ

"Nagy nehezen sikerült jogerősen bizonyítani, hogy László Petra, a PestiSrácok.hu és a PestiTV operatőre még korábbi munkahelyének dolgozva nem rúgta fel 2015. szeptember 8-án a rendőrkordont áttörve gyermekével a karjában futó Oszama Mohsent és az erről közzétett, a világsajtót bejáró német RTL-es felvétel manipulatív, a magyar Kúria mindössze 600 ezer forintos sérelemdíjat ítélt meg az operatőrnek, amely az általa fizetendő perköltséggel egyenlő. Mint emlékezetes, a nemzetközi sajtó által a felvétel nyomán világsztárrá faragott Mohsenről később kiderül: nem ártatlan menekült, hanem az al-Kaida terrorszervezet szíriai sejtjének tagja. Tehát a Kúria szerint Magyarországon nulla forintot ért, hogy László Petra fejére a világsajtót bejáró hecckampány miatt az iszlám terroristák fatvát és vérdíjat tűztek ki, s a Blikk – még annak előző vezetése idején – a lakóházát is megmutatta, aminek következtében a rendőrség tanácsára Petrának férjével és két gyermekével el kellett költöznie és hosszú ideig bujkálnia."

(kiemelések a szövegben: dzsihádfigyelő)

https://dzsihadfigyelo.blogstar.hu/./pages/dzsihadfigyelo/contents/blog/102815/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?